Annó mikor beszereztem első csónakom amit már akkor is tudtam hogy fel kell ujjítanom, egy 3LE-s orosz csodát egy Szaljut 3-as mocit is kaptam hozzá. Ott helyben elindítottuk levegőn, azonnal elindult, mondom én jó ez, és már éreztem ahogy a menetszél szét tolja az arcom ezzel a csónakkal és motorral a vízen. Na most mondanom sem kell hogy szegény motor olyan szintén szét volt már hajtva hogy a behúzó kötél az külön volt a motortól, mindig úgy kellett rátekerni. Mint később kiderült a motor mindenhogy működött csak terhelésnél fulladt le. El is adtam később, bajlódjon vele más.
Ehhez a motorhoz tartozik az a sztori amikor egy holtágban elértünk egy helyre és a peca végén, mikor már láttuk hogy ennek vihar lesz a vége elindultunk hazafelé. Na most evezővel már a fél utat megtettük, míg én hátul ezt a motort próbáltam berángatni.
Szóval elözőleg említettem, kihajóztunk. Na és akkor feltettem a mocit a helyére, még csak most, hiszen a sok szutyoktól eddig nem akartam, féltettem a motor csigát.
Akkor lássuk a medvét: benzincsap kinyit, sebesség üresbe (négyütemű moci), biztonsági csap a helyén, szivató kinyit, gázkar a jelzésnél. A leírásban ez ált így követtem minden betűjét, már amire emlékeztem.
1. rántás..semmi, 2. rántás..semmi, 3 rántás..semmi. Hú mondom most mivan. Persze közben szépen a sodrás azért elindított minket, így arra is figyelni kell. Nagyszerü...
Még egy rántás, na most majdnem megvolt, még egy rántás és iiiiiigen elindult.
Felbögött a motor, szépen szivató vissza, gázkar alapjáratba, de nem megy a csónak sehova. Hú már másodszor izzadtam le 1 percen belül.
Most mivan, bőg a motor ha gázt adok de nem megyünk sehová. Mivel a motort a télen vettem és kipróbálni nem tudtam csak vödörben, így bíztam benne hogy nem selejtet vettem.
Szóval mi lehet a gond? És akkor beugrott... üresben van. Átváltottam és elindultunk.
Az érzés leírhatatlan volt, legalább is nekem. Az első és saját és megy.
Már is közelebbnek éreztem a túloldalt. De a elösszőr járunk mielőtt futnánk, így szépen elindultunk felfelé a part mentén, lassan, hogy szokjuk a hullámzást és hozzászokjunk az új motorhoz és a csónakhoz.