A májusi zöld ár, áradás egyik átka hogy a laposabb részekre a sok hordalékot, gallyat, szemetet behord a víz. A kikötőnkben is ezt történt, így az összes csónak körül vastagon állt ez a szutyok.

Oké semmi gond kivágjuk magunkat, mondom én, bepakoltunk mindent a csónakba a párommal, beszálltunk és indulás.

A leszúrókarókat használtuk hogy ki tudjunk evickélni. A velencei gondolások megírigyelhették volna ahogy ott tologattam magunkat. Ez egészen addig nem is volt gond amíg el nem értem a botok hosszát, mert innentől már nem értek le a víz aljára, nem tudtam magunkat tolni. Evezőre váltottam és nagynehezen kijutottunk a kulimászból.

A következő megpróbáltatás akkor jött amikor a kikötőnek nevezett langó bejáratát egy óriási kidölt fa torlaszolta el. Szép lassan kinyitottuk a csónakkal és kihajóztunk.

Mondanom sem kell hogy alig 4 órán belül visszaérkezve ugyan ez a kapu pontosan akkor záródott be előttünk.

De a lényeg első utunk megvolt, minden klappolt.