A hétvégéken amint tehetjük, vízre ereszkedünk, és ismerkedünk a Duna aznapi arcával. De most magas, nagyon magas a víz. Ahol 1 héttel korábban még ágak alatt eveztünk, ott most felülről is megtekinthettük azokat az ágakat. Csapást vágtunk a bozótosba és kiléptünk a vízre, a motort beindítottuk és irány a holtág felé. Többször megtettük már a holtágba feljutáshoz szükséges kanyargós ösvényt csónakban, de most nem evezővel irányítottuk magunkat. A motort szögbeállítottam hogy a propellert még véletlenül se érje kemény tárgy, és úgy haladtunk felfelé. Irányváltásra még tökéletesen használható ilyenkor a motor, de mivel a sodrás merőleges a csónaktestre ezért néhány gázfröccsre szükség volt a korrigáláshoz. Pofásan és gyorsan feljutottunk és már szeltük is a habokat.

Horgász szempontból jó dolog hogy a májusi zöldár egy időben van a nyárfa pihe havazással. A kettő teljesen kiüti a horgászni vágyókat, de minket nem lehet eltántorítani és sziklaszilárdan haladtunk előre.

Hatalmas vízmennyiség zsúfolódott be a holtágba. Ott ahol korábban 15-20m-es mélységbe kellett levánszorogni a csónakok mellé, ott most kb. 50-60cm kellett már csak, hogy kilépjen a mederből a víz.

Olyan helyeken haladtunk el, ahol korábban gyalogszerrel vágtam keresztül az erdőn. Szép lassan kiértünk egy óriási kavicsos, sóderos lapos részre. Közel 6-7 méteres vizet sikerült mérni a súlyokkal. Az élő Duna szélén, a laposon több forgást, rablást hallottunk, láttunk. Lehorgonyoztunk és megreggeliztünk, majd nekifogtunk a pecának. Még mindig nem sikerült fogni semmit, de kárpótolt minket hogy jó idő volt.

Mivel még erre nem jártunk, így tovább indultunk, megnézni hol járunk, mik lehetnek a lehetőségek még. Ahol elhagytuk a lapos rész kiszögellését, egyszer csak a motor leállt.

Mi lehet a hiba? Igazából semmi ok a hibára, minden működött, jó helyen volt.

Üzemanyag ellenőrzés után kiderült, hogy üres a tank, és fogtam a fejem, hát persze, a múlthéten tettünk egy nagy kört, és utána az eső miatt nem volt eszünkben hogy feltöltsük. Most sem töltöttük fel, és így indultunk el. Igazából pánikra nem volt ok, mivel a Dunán felfelé indultunk el, így most szép lassan csorogtunk visszafelé. Ami jó 1,5 órás napozást, beszélgetést jelentett, és gyönyörködtünk a természet szépségében és erejében.

Ezekután értelmét nyerte még egy kötelező felszerelési elem a táskába, egy 0,5l-es üzemanyag tartály. Bármi eshetőségre. Ezt jó fejben tartani... mindenkinek.

Nincs baj, ha mindenből van egy pici mindig biztosítéknak.

Annó mikor beszereztem első csónakom amit már akkor is tudtam hogy fel kell ujjítanom, egy 3LE-s orosz csodát egy Szaljut 3-as mocit is kaptam hozzá. Ott helyben elindítottuk levegőn, azonnal elindult, mondom én jó ez, és már éreztem ahogy a menetszél szét tolja az arcom ezzel a csónakkal és motorral a vízen. Na most mondanom sem kell hogy szegény motor olyan szintén szét volt már hajtva hogy a behúzó kötél az külön volt a motortól, mindig úgy kellett rátekerni. Mint később kiderült a motor mindenhogy működött csak terhelésnél fulladt le. El is adtam később, bajlódjon vele más.

Ehhez a motorhoz tartozik az a sztori amikor egy holtágban elértünk egy helyre és a peca végén, mikor már láttuk hogy ennek vihar lesz a vége elindultunk hazafelé. Na most evezővel már a fél utat megtettük, míg én hátul ezt a motort próbáltam berángatni.

Szóval elözőleg említettem, kihajóztunk. Na és akkor feltettem a mocit a helyére, még csak most, hiszen a sok szutyoktól eddig nem akartam, féltettem a motor csigát.

Akkor lássuk a medvét: benzincsap kinyit, sebesség üresbe (négyütemű moci), biztonsági csap a helyén, szivató kinyit, gázkar a jelzésnél. A leírásban ez ált így követtem minden betűjét, már amire emlékeztem.

1. rántás..semmi, 2. rántás..semmi, 3 rántás..semmi. Hú mondom most mivan. Persze közben szépen a sodrás azért elindított minket, így arra is figyelni kell. Nagyszerü...

Még egy rántás, na most majdnem megvolt, még egy rántás és iiiiiigen elindult.
Felbögött a motor, szépen szivató vissza, gázkar alapjáratba, de nem megy a csónak sehova. Hú már másodszor izzadtam le 1 percen belül.

Most mivan, bőg a motor ha gázt adok de nem megyünk sehová.  Mivel a motort a télen vettem és kipróbálni nem tudtam csak vödörben, így bíztam benne hogy nem selejtet vettem.
 

Szóval mi lehet a gond? És akkor beugrott... üresben van. Átváltottam és elindultunk.
Az érzés leírhatatlan volt, legalább is nekem.  Az első és saját és megy.

Már is közelebbnek éreztem a túloldalt. De a elösszőr járunk mielőtt futnánk, így szépen elindultunk felfelé a part mentén, lassan, hogy szokjuk a hullámzást és hozzászokjunk az új motorhoz és a csónakhoz.
 

A májusi zöld ár, áradás egyik átka hogy a laposabb részekre a sok hordalékot, gallyat, szemetet behord a víz. A kikötőnkben is ezt történt, így az összes csónak körül vastagon állt ez a szutyok.

Oké semmi gond kivágjuk magunkat, mondom én, bepakoltunk mindent a csónakba a párommal, beszálltunk és indulás.

A leszúrókarókat használtuk hogy ki tudjunk evickélni. A velencei gondolások megírigyelhették volna ahogy ott tologattam magunkat. Ez egészen addig nem is volt gond amíg el nem értem a botok hosszát, mert innentől már nem értek le a víz aljára, nem tudtam magunkat tolni. Evezőre váltottam és nagynehezen kijutottunk a kulimászból.

A következő megpróbáltatás akkor jött amikor a kikötőnek nevezett langó bejáratát egy óriási kidölt fa torlaszolta el. Szép lassan kinyitottuk a csónakkal és kihajóztunk.

Mondanom sem kell hogy alig 4 órán belül visszaérkezve ugyan ez a kapu pontosan akkor záródott be előttünk.

De a lényeg első utunk megvolt, minden klappolt.

A csónakfelújjítás végére már a többségét beszereztem a kötelező felszereléseknek.
Ez is megérne egy misét mire a régi agyonlemezelt csónakból lebontottunk mindent, majd újra felépítettük az egészet.

A tél hasznosan telt, szépen összeszedtem a netről a kötelező felszerelések listáját, és tavasszal beszereztem mindent.

A motor (jó egy évet koplaltam érte)
Evezőből 1 db-ot, még vagy 3 éve. (ha nincs motor jó az, napersze a Dunára mi?)
Elemlámpát fehérfényűt csere izzókkal és elemmel. (omg )
Az evező mellé a szükséges biztonági melényből 1 db-ot is beszereztem. (kész vicc, ebbe szenvedni)
Kötélből a szükséges 10m-et is beszereztem, de ebből 2 garnitúra kellett, mert a csónak elejére és annak végére is kellett.
Vasmacskából 1db-ot előállítottam, illetve 1-1db vasszem köré szárazbetonból egy vödörben nehezéket készítettem. Na és persze az elmaradhatatlan vízmerítőt másnéven szapoly-t is alkottam.

A két súlyhoz, vagy a vasmacskához a kötelet egy karabínerrel kötöm hozzá. Gyorsan oldható, leszerelhető praktikus megoldás.

Szóval a csónak lekerült a helyére, eljött a dagasztás ideje. Igazán meglepő módon, szinte víz alig került be a ladikba. Mondom ezt úgy hogy az egyik oldalát teljesen kicseréltük.

Eljött a csónakkikötés idelye, újjab elengedhetetlen felszerelések kellettek.

Ahol a kikötő szinte egybeér a folyóvízzel, ott az alábbi módszert alkalmazzák:

A csónak orrát kipányvázzák jó hosszú kötéllel. (drótkötél kb 10m)
Az orrán lévő karikán keresztül szúrúnk egy vasrudat(vasrúd kb 15mm átmérőlyű a fején karika vagy valami amin keresztül ér a drótkötél). Így a hullámzás miatt a csónak fel-le tud hintázni a karikával ezen a vasrúdon. És kell még 2db vékonyabb karó. A karót a csónak végétől visszafelé kb. 50cm-re kell leszúrni mindkét oldalra úgy 10-15cm-re a csónaktól.

Ezek azért kellenek hogy a hullámzás miatt ne dobálja esetleg dörzsölje olyan helyekre (fa, kövek, másik csónak) amitől baja lenne a csónaknak.

Így utólag mennyi mindent elő kell állíani hogy az ember kényelmesen el tudjon indulni egy csónakos pecára. A motor és a mellényen kívül és persze a csónakot nem véve, ezek párszá forintból előállíthatók. Pl. a 2 nehezék nem került többe 600Ft-nál.

Szóval mindent megalkottam, beszereztem, elkészítettem, elolvastam, ellestem a ladikos pecához, így készen álltunk hogy elinduljunk.
 

Vasárnap 3-kor kötöttem ki a csónakom, és kimertem belőle minden vizet. Úgy hagytam a mondjuk úgy "kikötőben". A csónak ma színültig volt vízzel, a lábrácsok majdnem elúsztak. Pedig azok is le voltak drótozva. És akkor még most jön vagy 200cm víz, csak az a baj hogy alulról is felülről is jön az áldás.

A lábrácsokat mindig érdemes rögzíteni, baj esetén sem úsznak el.

Elég sok idő telt el azóta, hogy a kezembe fogtam apámtól kikönyörgött teleszkópos botomat orsóval. Családomon belül nem igazán tudok olyanról, aki szerette volna ezt a kikapcsolódást. Így magabiztosan tekertem bringámmal halastavakra, és kergettem a vizet. Azért a vizet mert akkor még halat csak hírből, na meg a horgászengedély megszerzésekor láttam. Aztán az élet elkevert olyan helyekre ahol nem is jutott eszembe a lógatás szeretete. Felnőtt fejjel fogtam neki újra az eszközök beszerzéséhez. Isteni szerencsémre párom is elkísér horgászni, sőt amikor nyaraló vásárlásra adtuk a fejünket ez is kikötés volt, hogy könnyen lehessen eljutni a vízhez.

Nem lógattam még vadvízen, mindig csak telepített tavakra jártam, hol egyedül, hol haverokkal, aztán a párommal. Így a vadvizes pecában kezdő vagyok. Sőt hogy tetézzem a csónakos pecában is kezdő vagyok. 

Csónakos horgászataimat elsőnek egy nagy tavon kezdtem. Beszereztem mindent, ami kellhet, és uzsgyi. Sokat nevettem magamon, hiszen nem volt olyan, akitől elleshettem volna, hogyan kell kikötni egy csónakot, hogyan kell csónakból pecázni stb stb.

Aztán rá kellett jönnöm ennyi pénzért erre a tóra kijárni luxus, na meg ott a Duna szinte egy köpésre és csónakból lógatni ott is lehet. Így elhatároztam, hogy ebben az évben felújítom a ladikom és nekivágok. Hát erről fogok írni, mint kezdő....